Biztosan hallottad már azt a népi bölcsességet, miszerint: ” útilaput kötnek a lábára”.

Mit is jelent mindez?

Manapság akkor használjuk ezt a mondatot, amikor valakit elbocsátottak az állásából. Vagyis holnap szabadon mehet tovább.
Ez nem volt mindig így. Ez a néhány szó csak annyit jelent, hogy az illető másnap mehet tovább. Így csak a munkavállalói közegben van értelem ennek a gondolatnak.
Fogalmazhatok úgy is, hogy a vándor másnap tovább fog tudni menni.

Ez a megközelítés felkeltette az érdeklődésemet. Hiszen egy zarándok számára az egyik lényeges dolog, hogy bármennyit is gyalogolt másnap tovább tudjon menni. És ha létezik ősi tudás, amit a nyelv is megőrzött azt jó lenne megismerni.

Így hát után jártam, hogy mi is rejlik az ősi bölcsesség mögött.

 Az útilapu, amit itt is láthatsz a képen, vagy más néven lándzsás útifű (jobbra):

Megtalálható a legtöbb út, csapás, ösvény szélén. Ennek a növénynek a levelét érdemes leszedni, megtörni és fonákjával a zarándok talpára illeszteni. Majd egy nagyobb levéllel (példa a fenti képen), vagy kötéssel odaerősíteni. Ha a vándor ezt este megteszi, akkor reggelre a növény nedveitől az apró sebek begyógyulnak és a megfáradt láb ismét erős és használhatóvá lesz.
Tehát, akinek útilaput kötnek a talpára az másnap újult erővel mehet tovább.

Amit még tudni lehet erről a hagyományól, hogy az útilapu levele a használat során gyógyítja és méregteleníti is a vándor testét. Erre onnan lehet következtetni, hogy ha a tyúkok megették a vándor talpáról levetett leveleket, akkor megbetegedtek, vagy elpusztultak tőle. A tyúkok frissen minden gond nélkül elfogyasztják az útilapu levelét.