Az útvonalról

Mi a zarándoklat?
A testet és a lelket egyszerre erősítő gyaloglás, amely csendet, elmélyültséget és erős önuralmat igényel. Sajátos, aktív meditációs gyakorlat.

A zarándoklat célja több szintű:
A fizikai mozgás kizökkenti a gyakorlót a hétköznapi élet körforgásából, s a változásra nyitottabbá, befogadóbbá teszi.

A zarándoklat után nem „ugyanaz az Ember” fog visszatérni, mint aki útnak indult.
A zarándoklat tudatos lelki gyakorlat, így a résztvevők aktív figyelme nemcsak az utazásban, hanem a tisztulás – önmegismerés – belső csend terén is megnyilvánul.

Hogyan kapcsolódik az útvonal Szent Benedekhez?

Nursiai Szent Benedek 480 körül született és  547-ig élt. A bencés rend alapítója, regulájának megfogalmazója.
Ma a nyugati szerzetesség alapítója ként gondolunk rá.

Szent Benedek sosem járt Magyarországon. Amikor az ő nyomát követjük, az elvonulást, a belső csendet, lelkünk békéjét keressük. Pannonhalma és Tihany bencés apátságok és mint ilyenek felidézik számunkra Benedeken keresztül a szerzetesség szellemét.

Ezen a zarándok úton 4 napra a világi életet magunk mögött hagyjuk és egy kicsit mi is szerzetessé válunk. Főleg belső világunkkal foglalkozunk. Hosszú kilométereken át a természet békéjét figyeljük és nem törődünk világi dolgainkkal. Figyelmünket a jelen pillanatra irányítva, a békét választjuk.

Az ősi elemek zarándoklat nem kapcsolódik semmilyen szervezett valláshoz, hívő emberek vagyunk és örülünk neki ha mindenki megtartja a saját hitét. A zarándoklat abban segít, hogy hitünk erősebb legyen, főként önmagunkban.

Az útvonal napról – napra:

2014-ben kaptam kipróbálásra egy karórát pulzusmerőpánttal, ami abban segített, hogy megismerjem a saját teljesítményemet majd itt közreadjam az eredményt az útvonallal együtt.
Tehát, a dátumokra kattintva megtalálhatod az útvonalat és a terep nehézségét a szívritmusom függvényében.
A Polar oldalán, ha a felső diagramra viszed az egeret, akkor megmutatja, hogy az út mely pontján milyen szívritmussal tudtam megoldani az ott lévő terep „feladatot”.

1. nap.

Pannonhalma – Ravazd – Gic – Fenyőfő
Az alábbi linken megismerheted az útvonalat és a terepviszonyok adta terhelést.

2014 szeptember 11 .

2.nap.

Fenyőfő – Kisszépalma Puszta – Bakonybél – Rák Tanya – Hárskút
Az alábbi linken megismerheted az útvonalat és a terepviszonyok adta terhelést.

2014. szeptemben 12.

3.nap.

Hárskút – Márkó – Hidegkút
Az alábbi linken megismerheted az útvonalat.

2014. szeptemben 13.

4.nap.

Hidegkút – Balatonszőlős – Tihany

2014. szeptember 14.

 

Természetesen az útvonal évről – évre változik egy keveset, hiszen maga az út is él.