A gyermek

Éva szomorkás tekintettel mesélte el, hogy már évek óta szeretnének gyermeket a férjével, akivel nagyon szeretik egymást.
A doktorok azt mondják, hogy mind a ketten egészségesek és a gyermek még mindig sehol. Már több orvosi beavatkozáson (inszemináción, és beültetésen) vettek rész és nagyon felkavarta őket az eredménytelenség és a sok-sok felesleges kiadás.
Indulásunk előtti hetekben Éva megelégelte, a tétlenséget és elhatározta, hogy orvost vált. Talán azzal minden megváltozik. Az új orvosa azt mondta: „Ezt az évet kihagyjuk. Idén nem szülünk.”
Erről mesélt Éva induláskor.

Az úton. Éva lábát sok-sok helyen vízhólyagok „díszítették”. Már az első napon, kb. 14 óra körül a bakancsa helyett tangapapucs volt a lábán, mert azt tartotta kényelmesebbnek. Az egyik éppen egy felázott útszakaszon mentünk keresztül, amikor azt látom, hogy mindenki szalad le az útról, hogy el ne süllyedjen a sárban. Aki ügyesebb volt az a cipőjét csak 5-6 cm magasan kente össze, aki nem volt ilyen ügyes, az bokáig merült az iszapban. Éva is bele került ebben a „mocsárba”. Viszont a megoldás amit abban a pillanatban tett, megváltoztatta egész hátralévő életét.
Úgy ahogy volt zsákkal a hátán, papuccsal a lábán átgázolt a féltérdig érő iszapos szakaszon, mosolygó arccal.
Abban a pillanatban éreztem, hogy a világ félre áll és utat enged céljának.

Még abban az évben.
Hír érkezett hozzám, hogy Éva gyermeket vár. Minden orvosi beavatkozás nélkül, természetes módon.