Sebők Zsolt vagyok, a zarándoklat.com alapítója.

Életem eddigi tapasztalatai közül néhány, amelyről úgy gondolom, felkészítettek e zarándoklat/kurzus vezetésére:

  •  4 éves korom óta minden nyáron 1-2 hetet, időnként többet is, töltöttem vízi- és erdei túrákon.
  • 1989 tavaszától 16 hónapot töltöttem a határőrség kötelékében, ahol naponta 6-12 órát az erdőben „bolyongtam” gyalog vagy lóháton, éjszaka és nappal. Legtöbbször egyedül, rejtőzködve. Az ottani kalandjaim egy izgalmas regényt is megtöltenének.
  • 2000 óta vezetek Outdoor tréningeket – ezek olyan programok, melyek a vezetők képzését segítik és a természeti környezetben zajlanak.
  • A teljes Pannonhalma – Tihany utat 15-nél is több alkalommal jártam végig, esőben, szélben, napsütésben. Vannak szakaszok, melyeket jobban ismerek, mint a kerület utcaneveit, ahol felnőttem. Térképet már évek óta nem viszek magammal.
  • Több mint 50 napot töltöttem meditációs táborokban elvonulva a világtól, az elme csendjét, a lélek békéjét keresve. Ezekben a napokban úgy éltem mint egy szerzetes, egy pár papucs, egy póló, egy nadrág és ebéd, ha jut.
  • 1992-től a felnőttképzésben dolgoztam, vezetői és értékesítői tréning programokat vezettem 2012-ig, ebben a 20 évben a sikeresség legfontosabb kellékeit kerestem. Tapasztalatom szerint a jelen-lét a legnagyobb kincs amit egymásnak adhatunk. A pillanat öröme és békéje, ami a legtöbb felismerést hozzá, ezért indul ez a kurzus évről évre.

A második útra már felkészülten indultunk el, ketten a feleségemmel. Éppen elegendő csomaggal, edzetten, tervezett útvonalon, térképekkel, és 6 elvesztett baba után, egy 5 hetes gyermekkel a pocakban. Ma ez a gyermek a családunkban él és boldogan kirándul velünk.

Sarkadi Sándor vagyok, zarándoklat vezető.

Sok éve keresem a szellemi tanítások közül azokat, amelyek a mindennapi életben használható gyakorlati alapú (ön)ismeretet adnak.
És amelyeknek remek helyszíne lehet az erdő és a mozgás.
Olyan meg- és elhívásokkal találkozhatsz, ha velem tartasz, amik egyszerűségükben érintik meg a szívedet és az út végén megérezheted, hogy az utadnak én tényleg csak az egyik vezetője voltam. Egy útitárs. Csupán egy ember az erdőből.

  • Édesanyám a boltból hazafelé menet beugrik velem a templomba, hogy az apám görög katolikus vonala helyett reformátusnak kereszteljenek. 3 hónapos voltam ekkor. (Az első találkozásom a vallással.)
  • Anyai nagymamám imádkozni tanít. 
  • A nagyszüleimnél nyaralva a kredencen megtalálom a családi Bibliánkat. A Bírák könyve „akciójelenetei“ teljesen lenyűgöznek.
  • Az NDK-ban egy vállalati csereüdülésen megírom életem első versét fejben.
  • Fél év gyermekhittan után konfirmáltam a Debreceni Nagyerdei Gyülekezetben. Számos dolgot nem értek még, de értem Pál apostol „élek többé nem én…“ kezdetű igéjét.
  • Megérzem dédnagymamám halálát. Ő volt az első, aki nem értette, miért nem találkozott Farkas Bertalan a Jóistennel.
  • Apám temetésén kérdőre vontam Istent. 
  • Fél évi súlyos betegség után megoperáltak egy ismeretlen eredetű és gyors lefolyású hasnyálmirigy gyulladással.
  • Perben vagyok az egyházzal, verses kötetem jelenik meg és leérettségizem a Debreceni Református Kollégiumban. Természetesen Pilinszkyt húzom az érettségin.
  • Egyetemre járok és zenés áhítatra. Időnként felvillannak görög katolikus emlékeim.
    Fogyatékos-ügyben dolgozom, Református Szakkollégiumban tevékenykedem, a délszláv háború magyarok lakta részen kutatom a református identitást.
  • Megszületik Levente fiam – megszeretem Istent.
  • Levente fiam leforrázza magát. Súlyos égési sérülés. Három hét az intenzív osztályon. Megtanulok hangosan imádkozni.
  • Kedves tanárom és íróm öngyilkos lesz. Nem értem.
    Zarándoklatra megyek, hogy rátaláljak, mi zavar az életemben. 110 km gyalogolok, hogy megéljem: meg kell tudnom bocsájtani az öngyilkosnak is.
  • Egy másik zarándoklat után feleségül kérem gyermekeim (2 nevelt lány és Levente fiam) édesanyját. Valami megérkezik abból, hogyan lehet igazán szeretni egy másik embert.
  • Először vezetek egy zarándokcsoportot (2015) -csak egy napig – Pannonhalma és Fenyőfő között.
    A munkámban is képviselem a szeretetet – a munkatársaim nem mindig értik.

2016 óta folyamatosan vezetek zarándoklatokat. 🙂